A Yotei szelleme az a bosszú történet, aminek az Assassin's Creed Shadows-nak kellett volna lennie

Volt valami a Sucker Punch Ghost of Tsushima nyílt világú kalandjában, ami minden igényemet kielégítette. A harca brutális volt, mély tartalommal, és lehetővé tette, hogy éljem a szamurájfantáziáimat, miközben nagyszerű egyensúlyt talált a meggyőző történetalapú küldetések és a felfedezős melléktevékenységek között, ami a legjobb mindkét világot nyújtotta. Nem forradalmasította a médiumot, de nagyon szórakoztató volt játszani.

Amikor a Ghost of Tsushima először jelent meg 2020-ban, nehéz volt nem beszélni arról, hogyan merített inspirációt az Ubisoft Assassin’s Creed-sorozatából, miközben mégis megelőzte azt a történelmi japán környezet bemutatásában. Igen, néhány jelentős szabadságot vett a történelmi hűségben - a katonák még nem is léteztek abban az évben, amikor Tsushima játszódott - de ezt könnyű volt megbocsátani, amikor maga az élmény ennyire hűséges és gyönyörű volt.

Amikor bejelentették az Assassin’s Creed Shadows-t, úgy tűnt, mintha a Ubisoft által a világnak bemutatni kívánt játék már létezne.

A Ghost Of Yotei már izgalmasabb, mint az Assassin’s Creed Shadows

Nyilván érdemes megjegyezni, hogy a Ghost of Yotei jóval kevesebb terhet cipel, mint az Assassin’s Creed Shadows valaha is. Ez az első folytatása egy szeretett nyílt világú játéknak, és nem az utolsó kísérlet arra, hogy egy megfáradt, eljátszott kreativitású sorozatot próbáljon meg visszahozni az életbe. Nem is beszélve arról a céltábláról, amit az Ubisoft vállára festettek a videojátékok toxikus szubkultúrái, akik azt hitték, valamilyen politikai mérföldkő akar lenni. Annyi okból vált céltáblává, amennyiért egyáltalán nem érdemelte.

Igaz, a Ghost of Yotei már kapott kritikát amiatt, hogy női főszereplője van, és hogy a queer és genderfluid színésznőt, Erika Ishiit választották Atsu szerepére, de a legtöbb esetben úgy tűnik, az emberek egyszerűen csak megkönnyebbültek, hogy a Sony egy egyszemélyes élményen dolgozik, ahelyett, hogy egy újabb kudarcba fulladt, élő szolgáltatásos játékot indítana. Bár kiszámítható, mégis üdítő színfolt a jelenlegi játékiparban.

Ami a leginkább megragadott a Ghost of Yotei korábbi héten kiadott megjelenési előzetesében, az az, hogy mennyire várom ezt a játékot, amely korábban szinte semmilyen figyelmemet nem keltette fel. Ahogy az elődjében, ebben a játékban is nagyon kevés dolog újat hoz. A történet több száz évvel Tsushima eseményei után játszódik, és Atsu követi, aki bosszúra indul egy kis csoport ellen, akik mind bemutatásra kerülnek ebben az előzetesben. A mi feladatunk, hogy megtaláljuk őket, megöljük őket, és nagyon jól szórakozzunk közben. Ez olyan egyszerű, amennyire egy történet csak lehet, mégis a megvalósítása tökéletes.

Az Assassin’s Creed Shadows nagyon hasonló narratív utat követ, mivel Naoe bosszút esküszik egy hatalmas csoport ellen apja meggyilkolása után, de túl sok az olyan ember, akiknek alig van jellemély, így nehéz törődni azzal, hogy mindet megöljük. Amikor ténylegesen belevágsz azokba az egyedi küldetéssorozatokba, amelyekben ezek a gyilkosságok történnek, azok sablonosak és unalmasak. 20 órát töltve Naoe-val, nehezen érdekel az ő személyes útja, főleg, ha egy sokkal érdekesebb karakterrel, mint Yasuke, van megosztva. De Atsu-val mindössze három perc kellett ahhoz, hogy teljesen magával ragadjon.

A Jotei Szelleme Bizonyíthatja, Hogy A Nagyobb Nem Mindig Jobb

A kalandja stílusosabbnak, személyesebbnek, és árnyaltabbnak tűnik, figyelmesebben ábrázolva azokat az embereket, akiken bosszút esküszik. Kezdetben kevesebben vannak, és bár néhány kiszámítható archetípust betöltenek, mint például 'A Pók', 'A Kitsune' és 'A Sárkány', mégis remekül megmutatja számunkra, miért nem hiányozhatnak ezek az emberek, és hogy Atsunak a világ végére kell mennie, hogy legyőzze őket. Az egyszerű bosszú történetek is működhetnek, ha kellő figyelmet kapnak bizonyos szempontok, míg az Assassin’s Creed Shadows túl nagy és sekély útját járta ahhoz, hogy bármilyen következmény képzetét adja. Unalmas volt.

Ha van egyetlen főszereplő, aki köré az egész játék felépülhet, akinek furcsaságai, hitei, hibái és motivációi vannak, amelyeket megérthetek és amelyekkel együtt tudok érezni, az sokkal kielégítőbbé teszi ezt a keserű bosszú útját, amikor végre bekövetkezik. Az a tény, hogy közben menőnek tűnök, jól érzem magam, és felfedezek egy gyönyörű nyílt világot, hab a tortán. Azt szeretném, ha törődnék azokkal az emberekkel, akiket meg kell ölnöm, ugyanúgy, mint azokkal, akik ölik őket, akár egy olyan történeten keresztül, ami hangsúlyozza, mennyire kellene gyűlölnöm őket, akár olyanon, ami kissé az ő oldalukra csábít egy történettel, amely hajlandó mély, sötét és lenyűgöző helyekre menni.